VÉSZFÉK – Tematikus hétvége

hátrányos helyzetű gyerekek, hátrányos helyzetű gyermek, anyák átmeneti otthona, csaladok atmeneti otthona, családok átmeneti otthona lista, átmeneti otthon

Orfűn hat diák és két kísérő részvételével tartottuk első tematikus hétvégénket. Annak központi kérdésköre a bűnmegelőzés és a védtelen gyermek volt. A megszokottól eltérő környezetben, közvetlenül jutottak hozzá a fiatalok azokhoz az ismeretekhez, amelyeket a későbbiek során különböző élethelyzeteikben alkalmazni is tudnak.

A meghívott szakember, Koncz Katalin projektoros filmvetítése segítségével az alábbi témaköröket járta végig a diákokkal:

  • a fiatal mint áldozat
  • a fiatal mint bűnelkövető
  • erőszaktípusok (fizikai, lelki, szexuális)
  • családon belüli veszélyeztetettség
  • devianciák és szenvedélybetegségek a családban, illetve a kortárs közösségben.

A diákoknak szabadidős programokra is lehetősége volt, minigolf-bajnokságot rendeztünk, pingpongoztak, tollaslabdáztak.